Köszönöm a hozzászólásokat, tanulságos szempontok is előjöttek.

Összefoglalva:
nem erre tervezétk, csak valószínűségekről beszélhetünk, minél régibb és
robosztusabb, annál tartósabb, de az elkók kiszáradnak, és keressek más
módszert.

Ugye maga a hdd is bőven sző redundanciát az adatba rögzítés előtt.
És ha visszaoolvasáskor ott nem stimmel az ellenőrzőösszeg,
akkor mondja olvashatatlannak?

>az esetlegesen oda kerulo porszemcseket,
> amelyek a szuro ellenere is neha bekerulnek.
Hmmm, tényleg lehet ilyen?

>nem indultak el hosszabb (honapok) tarolas utan,
>mert leragadtak a fejeik a lemezekhez.
Én azt hittem, hogy kikapcsolt állapotban, és pláne tároláskor
a fejek parkolópályán vannak, tehát nem érnek a lemezhez.
Sőt, működés közben sem érnek hozzá, nem?

> A hajlekony szigetelo alapu csatlakozas a fejekhez elveszti a
> hajlekonysagat.
>A forrasztasok, kulonosen akkor, ha mechanika feszultseg marad a
>forrasztasoknal, eleresztenek. Az elektrolit-kondenzatorok ki-
>szaradnak,
>
>"Elparolog" a program az EPROM / FPROM / flash memoriakbol.
Ajaj..
Akármit használok, vagy nem lesz kompatibilis semmivel 50 év múlva,
vagy a hozzá elspájzolt "lejátszó" elektronikája megy tönkre addigra.

A kompatibilitáson úgy lehet segíteni, hogy elég azt az infót eltenni
papíron, hogy milyen formában tárolja az adatokat. Elvégre utólag
mindig el tudjuk olvasni a régi technikával rögzített adatokat.
(pl: nagylemez: x ford/perc, mélység info ez, oldalmozgás info az.)
Lejtászót /olvasót építeni mindig lehet.

Most ott tartok, hogy az archiválásra szánt adattároló:
- ne tartalmazzon elektronikát
- mechanikát se nagyon
- legyen egy darab masszív rozsdamentes tárgy,
- egyfajta anyagból (hőtágulási együttható miatt),
- egyenletes hőmérsékleten tárolva (pl föld alatt),
- ne érje nedvesség, por, levegő,
- és az adatok kódolása lehetőleg minél primitívebb legyen
- papíron mellékeljük az adattárolás módját, formátumát..

Tulképp egy hagyományos fekete nagylemez is megteszi. :)
A baj a kis kapacitással van... és hogy házilag nem írható.
Világos:
Az anyagöregedés olyan mint a zaj: egy bitre nagyobb
energiát, azaz nagyobb helyet kell rászánni, hogy túlélje.
Tehát a nap tanulsága:
sok adat archiválásához bizony sok hely is kell, nincs mese.

Egy vinil feketelemez sztereó 10 kHz-es tartománnyal és 30dB dinamikával
számolva 20.000*2*5bit*3600 / 8 = 90 MB / lemez.

Kopás ellen sok renduncancia kell, nem tudom mennyi maradhat.
Meg kellene mérni egy régi, 30 éves hanglemezt...
Maradjon 45 MB, ez 5mm vastag lemezzel nézve:
45GB-hoz 1000 db lemez -> 5 méternyi lemez.
Hááát, éppenséggel elfér, de nem igazán mobilis.

De az is igaz, hogy a vinil felbontására nekem a legkisebb
hullámhosszra 15 mikron jött ki. Ha ezt a lemez felületére
úgy értelmezném, hogy 7,5mikronnak a négyzete
tárolhatna 5 bitet, akkor 20 bit / 225e-8 m2 ->
2*5dm2-es felülettel szorozva: 560 MB jön ki bruttó.

560 MB elméleti infótartalom helyett csak 90 MB-on van zene.
A szélső sávok is,   és barázdák közti hely is kárba megy..

Azt hiszem, az lesz a legegyszerűbb, ha pár évenként átírom
a családi videókat másik DVD-re... :-))

a BenceMiki